2015. január 19., hétfő

..mert a változás mindig jót hoz..

Ezt a bejegyzést az elmúlt, több mint egy év szünet laza átívelésének szánom, mintha mi sem történt volna... pedig történt, ..nagyon is. Sok-sok változás, ami sok jót hozott. 
S nem is lehetne ugyanott folytatni, ahol abbahagytam.
Első nagy változás Rudi(nk) a fekete labrador, aki még 2013-ban került hozzánk, s azóta is hű társam, ékszerkészítésben, legfőképp pedig fotózásban segédkezik szívesen!  Aki "kutyás", tudja, hogy ez nem kevés időráfordítás, de nekik azt sem kell magyarázni, mennyi öröm egy ilyen ízig-vérig rissz-rossz kutya!
:-)
Második fontos változás talán a blog írásának szüneteltetése volt, amit nem terveztem, épp csak így alakult. S, bár hiányzott, azért ennek is volt jó oldala, hiszen az elmúlt évben nagyobb hangsúly került a vásárlókkal, érdeklődőkkel, gyöngyfűző kollégákkal' való személyes találkozásra, vásárokon, expókon, játszóházakban. Mozgalmas év áll mögöttünk.
A  harmadik változás, ami jót hoz, az pedig legyen most, legyen 2015. az az év, amikor egyensúlyba hozzuk az internetes és neten kívüli tevékenységeinket.
Ennek jegyében készült még tavalyi év végén egy oldal a facebook-on, és már az idei lendület jegyében megnyílt a Lakota mágia gyöngy- és ásványékszer webáruház.
De azért ne legyen bejegyzés ékszer nélkül, mutatok egy horgolt nyakláncot, ami a "nagy szünet"-ben készült. Magamnak, 15/0-ásokból, a változatosság kedvéért..
:-)


13 megjegyzés:

  1. Hurrá !!! Nagyon örülök, hogy visszatértél !!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon hianyoztal Kriszti !!
    Rudi nagyon szep :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, köszönöm, köszönjük!! :-)

      Törlés
  3. Örülök, hogy újra itt vagy :) Hiányoztak a szépségeid!

    VálaszTörlés
  4. Végre jelentkeztél úja, már nagyon hiányoltalak!
    Fantasztikus mindkét oldalad, szívből gratulálok, és sok sikert mindkettőhöz!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Jaj de jóóó...nagyon örülök, hogy jelentkeztél, és nem hagytad abba a "fűzést"..remélem sűrűbben "találkozunk"!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!! Igyekszem visszazökkenni! :-)

      Törlés
  6. Valamelyik nap jutottál eszembe és a barátnőd is akivel sokat dolgoztatok együtt!!! A héten veszek Lottót!! :) Örülök hogy megvagy és hogy jól vagy ,és hogy gyöngyözöl :)

    VálaszTörlés